Oldalak

2016. június 28., kedd

Állítsuk meg a bántalmazást ~ Bloggerek a zaklatás ellen kampány


Sziasztok Pingvinek!


A mostanában egyre gyakrabban fordul elő, hogy bloggerinákat bántanak, aláznak meg. Ennek elejét szeretném venni, s bár lehet, hogy most én is áldozattá válok, megosztok veletek egy ötletet.

Nem csak a világhálón érnek minket támadások. Sokak a való életben is szenvednek a megalázástól, bántalmazástól. Tudnotok kell, hogy én is átéltem hasonló dolgokat, nem csak lelki, de fizikai bántalmazáson is keresztül mentem.

Nekem sikerült felülkerekednem, és szeretnék segíteni mindazoknak, akik hasonló dolgokon mentek/mennek keresztül!

A kampány lényege, hogy támogassuk egymást, állítsuk meg együtt, hogy ezt a szeretetteljes közösséget akárki is tönkre tegye.

Sajnálom a lányokat, mélyen felháborít ez a dolog! A való életben is kampányolok az erőszak/bántalmazás bármilyen formája ellen.


Egy pár szó Amanda Todd-ról

Mindannyian hallottunk róla, nem is a történetét szeretném elmesélni, hanem azt, mit lehetett volna tenni ellene! Össze kellett volna fogni érte. Nem kellett volna mégjobban a földbe tiporni. Bárki eljuthat eddig a pontig. Az emberi lélekben felhalmozódott fájdalom, keserűség és kétségbeesés elvezethet az öngyilkosságig is. Miért haljon meg valaki, aki élhetne még? Aki előtt ott van az élet.

Egy pár szó a zaklatókhoz

Miért teszed ezt? Miért okoz örömet más ember fájdalma? Ha veled tennék, mit éreznél. Miért bántasz másokat? Mert nincs pénze, nem a legújabb divat szerint öltözik? Vagy egyszerűen féltékeny vagy rá? Tudd, hogy akit bántasz, szenved! Miattad! Inkább segíts neki, mert ha valami történik vele, a te lelkiismereteden is fog száradni!



Most az Ask.fm-es zaklatóhoz szólnék!

Mielőtt bárkit bántasz, nézz magadba. Neked hogy esne, ha veled csinálnák ugyanezt. Ha mindennap azon kellene agyalnod, hogy mit csináltál, mit vétettél, hogy ezt érdemled. Egyik lány sem érdemelte meg azt, amit műveltél velük. Mi nem teszünk különbséget egymás között. Mindannyian jók vagyunk valamiben. Ha segítséget kérünk, kapunk is. Bármikor, bárkihez!


Hozzátok szólok drága bloggerek/bloggerinák:

Tudnotok kell, hogy mind tehetségesek vagytok! Kincsek! Talán a holnap írói. Talán a ti könyvetek fog hamarosan díszelegni a könyvespolcokon. Nem szabad elbizonytalanodnod, mert igenis tehetséges vagy! Mindannyian szebbé tesszük a világot, mert az alkotás minden formája érték.

Ha szeretnél csatlakozni a kampányhoz, az alul található képet tedd ki a blogodra, hogy ehhez a bejegyzéshez vezessen. Írj egy támogató kommentet, amiben bíztatod az erőszak elszenvedőit.


Hozzátok szólok lányok, akik átmentetek ezeken!

Erősek vagytok és tehetségesek. Ne engedjétek, hogy eluralkodjon bennetek a kétely magatokkal kapcsolatban. Én veletek vagyok, és többen is! A közösségünk fontos tagjai vagytok és példaértékű munkátok sokaknak erőt és önbizalmat adnak. Példaképek lehettek, ahogy vagytok is.

Akit az életben bántanak vagy csúfolnak!

Mindig nézd meg, ki az aki bánt. Minden bántás mögött fájdalom, irigység vagy düh áll a háttérben. Ne engedd, hogy ezek uralják a napjaidat. Nem kell, hogy elbizonytalanodj magadban. Légy erős, állj ki magadért! Szerethető vagy és tehetséges.



Szeresd magad, segíts másokon. Ha látod, hogy valaki erőszak áldozata, ne hagyd magára! Segíts neki, hiszen annyi szörnyűség történik a világban!


"Bloggerek a zaklatás ellen!"




Próbáljuk szebbé tenni a világot! Szeressük egymást!






10 megjegyzés:

  1. Sziasztok!
    Először is csatlakozom a kampányhoz és ki is tettem a blogomra. Másodszor. Akik ilyen szemét emberek, hogy nekik az a jó, ha a másiknak fájdalmat okoznak, azok gondolkozzanak el, hogy nekik, hogy esne, ha fordítva történne? Minden blogger tehetséges. És minden blogger szán időt a blogjára.(Jó esetben többet, rosszban kevesebbet de egy a lényeg). Ott vannak ezek a lányok akik tehetségesek és igenis szánnak az írásukra időt. És Te kedves bántalmazó elveszed a kedvét az egésztől. Undorító.
    És a csajoknak pár szó:
    Igaz nem ismerem a legtöbb úgymond "híresebb" bloggert, de ne hagyják abba az írást. És hogy miért nem? Ez olyan, hogy beleölöd az energiád, az időd és most az a sok erőfeszítés hiába volt/van? Erősek vagytok, tehetségesek, mint ahogy Heather írta. :)
    Szeressük egymást! :)

    (Úgymond kezdő blogger vagyok, de gondoltam leíroma véleményem és majd ki ki eldönti ad e rá vagy sem)
    Puszi mindenki!

    VálaszTörlés
  2. Hello! Én is egy kezdő blogger lennék. Köszönöm Rowena, hogy kommenteltél, mert anélkül én sem írnám ezt.

    Szóval, kedves bloggerek/bloggerinák, akik ezt olvassátok. Javasolnám a saját példámat azoknak, akik figyelmet szánnak az utálkozóiknak. Ne is foglalkozzatok velük! Személy szerint én csak nevetni szoktam ezeken a szánalmas alakokon, akik azt hiszik, hogy bármibe is veszem az ő véleményüket. Szóval ti is csak nevessétek ki ezeket az idiótákat és ne is gondoljatok többet rájuk, mert nem méltóak, arra hogy akár egy pillanatot is szánjatok rájuk! Kaksizzatok rájuk jó magasról és legyetek mindig vidámak! Hiszen 60 szomorú másodperc az egy boldog, elveszített perc az életből!

    Ja és Heather! Az üzenet biztos, hogy sok mindenkihez eljutott, mert most először látogatom meg az oldalad. Csak, hogy tudd, eddig eredményes a hadjáratod! ��❤

    VálaszTörlés
  3. Drágám!
    Egyetértek veled, nem jó, ha az embert önhibáján kívül bántalmazzák!!! Hajrá Pingvinek! Én kitettem a blogomra!

    VálaszTörlés
  4. Sziasztok!
    Kitettem a blogomra. Teljes mértékben igazad van. Semmire sem jó, ha másokat bántanak, csak azért, mert nekik jólesik. Inkább menjenek a sarokba gondolkozni egy kicsit.
    A lányoknak meg üzenem, ne is foglalkozzanak velük, igazán tehetségesek. A zaklatók csak féltékenyek. (teszem hozzá, lehetnek is mire)
    Remélem a kampányod, eljut mindenkihez, elég fontos témáról írtál.

    VálaszTörlés
  5. Sziasztok!
    Én is csatlakozom a kampányhoz, kitettem az alábbi blogomra: http://iamabloggerinagabc.blogspot.hu/
    Ölel, Gab

    VálaszTörlés
  6. Sziasztok!
    Én is csatlakoom a kampányoz, a blogomra is kiraktam! Totálisan egyetértek a leírtakkal. Remélem ez a kampány sok emerhez el fog még jutni! ;)

    VálaszTörlés
  7. Sziasztok! (: Csatlakozom is a kampányhoz, és már ki is raktam a ki is raktam a kis képet a blogomra. Teljes mértékben egyetértek a fent leírtakkal! <3

    VálaszTörlés
  8. Szia Heather! Minden szóval egyetértek, ki is teszem a blogomra! :)

    VálaszTörlés
  9. Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.

    VálaszTörlés
  10. Szerintem is érdemes híresztelni és vigyázni egymásra én is kitettem a blogomra :)

    https://diyhauleverything.blogspot.de/

    VálaszTörlés