Nincs egy felesleges blogod? Amikor a kreativitás meghalt

Miért gondolom, hogy nincs semmi kreatív abban, ha más ember blogját akarod folytatni? Nem csak, mert nem hasonlít az írásmód, nem úgy kanyarítja a történetet, hanem mert felelőtlen az aki ilyenre vetemedik. Mi arra a garancia, hogy tényleg folytatja? Vagy, hogy tényleg  nincs rá szükséged, hiszen az is a tied, egy darabka belőled, valami amit egykoron szerettél, akár csak egy fellángolásról van is szó. Bármi is a vezérel abban, hogy odaadj egy blogot, gondold át, hogy megéri-e, vagy sem. 

Én nem értek egyet, az ilyen emberekkel, akik sunyi módon más emberek munkájára verik magukat, igen ez tipikusan olyan, mintha egyik még nem olyan híres író, elkérne egy befutott ember könyvét, hozzáírna és kiadatná. Ugye, hogy szörnyen hangzik?

Én simán leiratkoznék arról a blogról, amit hirtelen más kezd el írni. Miért? Mert az már nem ugyanaz. Sok olyan ember, van aki osztja a nézetemet, hiszen ha nem tudsz alkotni, ne alkoss. A blogolás egy életérzés, az a világ, amit te találsz ki, elrejt minden hibáddal együtt, melletted van, ha rossz napod van, abban a világban bármi lehetsz. Ki tudsz szakadni a mindennapokból, olyan emberekkel, akik nélküled nem is léteznének, valami újat teremtesz, minden egyes szóval, amit begépelsz. A világ, amiben büntetlenül gyilkolhatsz, kiélheted perverz vágyaidat, erőszakoskodhatsz, és semmi következménnyel nem jár. Ha egy másik ember blogját olvasod, és megtetszik a történet, és elképzeled hogyan is folytatnád, mindig meglepődsz, mert nem vagyunk egyformák. Kellenek a blogok, hiszen minden blog kincs a maga nemében, még a rosszak is, bár szerintem rossz blog nem létezik, csak elhanyagolt, és hiába minden, ne más kedvéért írj, hanem magadért. 

Mi értelme van, annak, hogy más ember blogját szeretnéd folytatni? (Jó, mindannyiunkkal előfordult már, hogy egy adott blogot, nem úgy folytattunk volna, de nem kértünk mástól, hanem felhasználtuk saját blogunkra a saját elgondolásunkat, mármint velem így van) Az az ember, aki ilyenre vetemedik, sunyi, alattomos, ember, aki inkább ne is írjon. Tudom, nem szép tőlem, de ez van, én így vélem. Hiszen egy történetet nem két perc kitalálni. Mindent ki kell gondolni, meg kell szerkeszteni, ki-kivel, mikor, mikor, hol, miit csinál, ráadásul, a monológnak és a dialógnak is vannak szerepe, mindenki máshogyan fejezi ki magát, hiszen van aki a leírásban jobb, kevés de velős párbeszéddel, van aki ennek az ellenkezője. 

Elmesélek egy történetet: 

Egyszer volt, hol nem volt, volt egy Laura nevű lány, aki szeretett volna írni egy történetet. Beírta  a Google-ba, hogy blog, és a neki tetszőre rányomott. Létre hozott egy blogot, elkezdte írni, kidolgozta a karaktereket, a cselekményt, és idő közben egy gyönyörű designt csináltatott egy ezzel foglalkozó blogról. A történet szépen haladt előre, pár fejezet már fenn is volt, olvasták is. Aztán valami történt, Laurának nem jött az ihlet, sokáig nem tudta folytatni a történetet, pedig szerette a karaktereket, a cselekményt, mégsem sikerült neki folytatni. Egy új ötlet jutott az eszébe, sokkal jobb! El kezdte írni, lelkesedtek is érte, már a vége fele járt a történettel, mikor eszébe jutott az előzőhöz valami. Gyorsan kilépett a blogjaihoz, de nem találta ott! Ekkor eszébe jutott, hogy pár hónappal ezelőtt odaadta egy vadidegen embernek, hogy írja tovább. Beírta a blog URL címét, és meglátta mi történt az Ő gyermekével. A blog hemzsegett a helyesírási hibáktól, már senki nem volt rá feliratkozva, és a szép design is eltűnt róla. Már nem az Ő szeme fénye volt, hanem egy korcs, ami már senkinek sem kell. Próbálta felvenni a kapcsolatot a lánnyal, visszaszerezni, de a lány határozottan elzárkózott előle, másnap mikor meg akarta nézni, de a blogot már törölték. Laura megsemmisülve ült a gépe előtt, a monitort bambulta, majdnem sírt. De nem volt mit tenni. Megérte szerinted Laurának, hogy ilyet tett? Nem bizony. Laura nem én vagyok, Ő is egy a gyermekeim közül, akiket kitaláltam. Lelke van. Mint az összes blogomnak, minden egyes fellángolásnak, annak is amit komolyan gondoltam. 

Neked mi erről a véleményed? Mire jutottál?